A Mócok temploma

Beküldve: .

A Pádis-fennsík fölé magasodó hegyormon található a tengerszint fölötti 1476 méteren a Mócok Temploma. A csúcsról tiszta időben gyönyörű kilátás kínálkozik az egész fennsíkra a Kék Magurától a Horgas Havason át az Égett kőig. Kelet felé tekintve innen ráláthatunk az Aranyosfői fennsíkra, az Elveszett Világra, valamint az 1849 méteren lévő Nagy Bihar csúcsra. A sziklaszirten található fedett kilátót 2006-ban az alapoktól újjáépítették elhelyezve rajta a hatalmas keresztet, amely a pádisi fennsík, sőt a felvezető szerpentin több pontjáról is jól látható. A Mócok Templomának sziklaszirtjén épült kilátó egyfajta tájékozódási pont ezen a vidéken, ugyanakkor kegyhely is, amelyet legendák fonnak körül.

A felújítás egyik fő kezdeményezője Sorin Degău Bontesd község polgármestere a pádisinfo-nak nyilatkozva elmondta:
- Látva milyen elhanyagolt állapotban van, mennyire tönkretette az időjárás, 2006-ban többen elhatároztuk, hogy felújítjuk. Volt itt a Pádis menedékház udvarán egy nyolc méter magas, Máramarosból származó kereszt. Eldöntöttünk, hogy azt fogjuk odafönn elhelyezni bármilyen erőfeszítésbe is kerül. Mivel a hegyormot semmilyen járművel nem lehet megközelíteni, mindent kézben és hátizsákokban kellett felhordanunk. A gerendákat, az alapozáshoz szükséges cementet és vizet, a sziklafúráshoz a légkalapácsot és az azt működtető áramfejlesztőt - mind így vittük oda. A légkalapáccsal másfél méter mély lyukat vágtunk a sziklába. Ebbe öntöttük be a kereszt alapját, majd köré építettük a tartógerendákat és a tetőt. Húszan fogtunk össze, hogy megvalósítsuk a tervet és egy hét múlva hét pap jelenlétében fel is szenteltük az új kilátót. Legutóbb 25 évvel ezelőtt volt felújítva.
Tájkép a kilátóból

A Mócok temploma elnevezés eredete a múltba vész. Számtalan legenda és történet kapcsolódott hozzá az évszázadok folyamán. Az egyik legenda szerint egykor egy móc járt szekerével itt a körösök vidékén, amikor hatalmas szélvihar tört ki. A vihar fölkapta a mócot és szekerestől-lovastól ide, a Pádis fölé magasodó sziklacsúcsra helyezte.
A Pádison túrázók általában legalább egyszer megmásszák a meredek domboldalt a látvány reményében, s tudat alatt talán azért is, amiért a környező falvak, községek lakói évszázadok óta  járnak ide imádkozni: hogy közelebb legyenek a Teremtőhöz.
p.a.


Kilátás a Mócok templomából
 
A Mócok temploma

A Mócok templomának koordinátái:
46.590445
22.736312

 

Túravezetés az Erdélyi-szigethegységben

turavezetes Pádison Túravezetés Pádison és az Erdélyi-szigethegységben csoportok, baráti társaságok vagy családok, párok számára. A csapattagok igényeinek megfelelően közösen tervezzük meg a túraútvonalakat, programokat az optimális időkihasználás érdekében.
Telefon:
06-70-2095799